hitel lakáshitel
CÉGÜNK | PARTNEREINK

Csőd a családoknál, nem tudják fizetni az autó és lakás-törlesztéseket - A kormány tehet erről?

A Fidesz szóvivője csütörtökön azt mondta, hogy megbukott a kormány gazdaságpolitikája, és ez egyre több családot visz csődbe.

A napokban már ötezer családnak kellett feladnia lakáshitelét, és összesen 100 milliárd forint áll problémás lakáshitelekben, de 20 ezer autóhitel-szerződést is felbontottak - közölte Szijjártó Péter.

Szerinte a kormány a gazdaságpolitikájának elégtelensége és alkalmatlansága már a családok mindennapi életében is látszik, annak ellenére, hogy például a gázáremelés vagy tandíj még nem is érzeteti hatását. Egyértelműen csődöt mondott a kormány gazdaságpolitikája, és ez egyre több családot visz csődbe, ezért pedig a kormány és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felelős - hangsúlyozta.

A Fidesz kommunikációs vezetője - Gyurcsány Ferenc egyik interjújára utalva - azt mondta: a kormányfő beismerte, hogy megbukott a kormány politikája, azonban "cinikus és arcátlan" módon ezért az utóbbi hat évet teszi felelőssé.

A miniszterelnök a Figyelőnek adott csütörtöki interjújában beszélt arról, hogy 2000 óta mindegyik pénzügyminiszter irányítása alatt jelentősen túllépték a kormányok a deficitcélokat, így nem önmagában a személyek alkalmasságával, hanem a politikának és az azt szolgáló intézményrendszernek a magalapozottságával van a baj.

Szijjártó Péter szerint ugyanakkor nem igaz ez az érvelés, hiszen 2001-ben a költségvetés hiánya a parlament által elfogadott mértékű volt, 2002-ben pedig ebben a tekintetben a maastrichti kritériumoktól mindössze 2,5 százaléknyira voltunk.

Felhívta a figyelmet arra, hogy egy szerdán közzétett, hatvan ország bérnövekedését vizsgáló nemzetközi elemzés szerint Magyarországon jövőre Ukrajnával azonos szintű reálbércsökkenés lesz, s hazánk uniós viszonylatban utolsó helyre került, világviszonylatban pedig az utolsó öt között van ebben a tekintetben.

Hasznos információk
Hitelkalkulátor



kalkulátor

Hitel cikkek

4. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996 . évi CXII. törvény módosítása 4 . §
Túl magas törlesztő részletet fizet? Váltsa ki devizahiteleit kedvezőbbre! 4,99 %-OS KAMATOZÁSÚ HITELRE IS KIVÁLTHATJA MEGLÉVŐ HITELÉT, AKÁR 5 ÉVES...
Milyen állami támogatásokat vehet igénybe az, aki albérlet helyett inkább a saját lakását fizetné? Milyen esélyekkel juthat saját lakáshoz, aki albé...
A Credit Reference az önkéntességen alapuló adatszolgáltatásra épül. Európában már sok helyen sikeresen működik, 3 ország kivételével.
Megjelent a Magyar Közlönyben az új október 1-tõl hatályos lakásfinanszírozási kormányrendelet, amely szerint új lakás vásárlásakor az állampapí...
Milyen buktatói vannak egy hitelfelvételnek? Több szempontot is érdemes figyelembe venni, ha hitelt szeretnénk felvenni vagy meglévő hitelünket...
A banki honlapokon található hitelkalkulátorok sokszor félrevezető információval szolgálnak, mert csak az első 6 hónapra érvényes kalkulációt adnak....
hitel hitelek