hitel lakáshitel
CÉGÜNK | PARTNEREINK

Hitel hírek

Dr Bába Ágners nyilatkozott a K&H Bank részéről a Tőzsdefórumon.

Egyre több osztrák bank kiterjesztette hitelezési tevékenységét Magyarországra.

Megéri-e Ausztriába menni hitelért?

A HVG.hu írta, hogy a bankok hitelkínálata továbbra is visszafogott.

A PSZÁF vizsgálatot indított, abban az ügyben, hogy mennyire csökkent a lakáshitelek törlesztő részlete a forint erősödésével és a pénzpiaci bizalom helyreállásával.

Egy évvel ezelőtt az amerikai kormány állami irányítás alá helyezte a két legnagyobb amerikai jelzáloghitelezőt, a Freddie Macet és a Fannie Maet.

A hónap utolsó napján több hitelintézetnél is emelkednek a lakossági folyószámlák díjai a kereskedelmi bankok honlapján lévő kondíciós listák tanúsága szerint – hívta fel a figyelmet a Világgazdaság.

Minden kockázatot az ügyfélre hárítanak, csak most már a „trambulinról” – így válaszoltak a bankok az erőfölényüket korlátozni szándékozó jogszabályra.

Nincs kimondottan érzékeny terület, termék vagy szolgáltatás, amelyre az átlagosnál több lenne a panasz, a legszélesebb körben érkeznek kifogások az ügyfelektől.

A tavaly év végi 618 ezerről 716 ezer főre emelkedett a 90 napos késéssel fizető hiteladósok száma Magyarországon - ismertette a portfolio.hu a KHR lista adatait.

Demonstráció sorozatot szervez a Magyarok Szövetségének Hiteles Csoportja. Első alkalommal az Aegon Hitel Zrt. Bankfiókja előtt tüntettek.

Hasznos információk
Hitelkalkulátor



kalkulátor

Hitel cikkek

Milyen állami támogatásokat vehet igénybe az, aki albérlet helyett inkább a saját lakását fizetné? Milyen esélyekkel juthat saját lakáshoz, aki albé...
A Credit Reference az önkéntességen alapuló adatszolgáltatásra épül. Európában már sok helyen sikeresen működik, 3 ország kivételével.
Megjelent a Magyar Közlönyben az új október 1-tõl hatályos lakásfinanszírozási kormányrendelet, amely szerint új lakás vásárlásakor az állampapí...
Milyen buktatói vannak egy hitelfelvételnek? Több szempontot is érdemes figyelembe venni, ha hitelt szeretnénk felvenni vagy meglévő hitelünket...
A banki honlapokon található hitelkalkulátorok sokszor félrevezető információval szolgálnak, mert csak az első 6 hónapra érvényes kalkulációt adnak....
Az optimális lakáshitelfelvétel: Ne válasszon túl hosszú futamidőt a hitelnél. Ha pl. 20 év helyett 30 éves futamidőt választ, csak minimális mérté...
Hogyan juthat hozzá egy expressz vonat sebességével az igényelt hitelhez?
hitel hitelek